FIRA

Az 1956-os súlyos földrengés során az egész város elpusztult. De az elmúlt évtizedek során teljesen újjáépült, szerencsésen megőrizve egyedi, kikládi arculatát.

Mára 1-2 épület maradt csak meg Velence 3 évszázados uralmából, amelynek 1537-ben lett vége. Ekkor kapta a Santa Irene torzításából keletkezett Santorini nevet a sziget. A velencei uralom alatt terjedt el a katolikus vallás is.

 Voltunk bent egy barokkos stílusú katolikus templomban is és persze ortodox szertartáson is. Fele fele arányban vannak a szigetlakók közt ma is ortodoxok és katolikusok.

A sziget második legszebb települése Fira.

Aligha van a világnak olyan része, ahol a természet félelmetes erői ilyen lenyűgöző művet alkottak volna. És itt áll Fira városa. És másodpercekig  ott álltam én is borsódzó bőrrel a gyönyörűség látványától, fekiáltottam "jaj de gyönyörű!” Igaz Firában másodjára mondtam. Először Pirgoszban, mert ott láttam meg először a kalderát. Firából ez még szebb volt.

A hajdani vulkán kéményének az oldalában hajtű kanyarokat leíró meredek ösvény kapaszkodik fel a kikötőből Fira városába.

A városból a kikötőbe, lefelé, gyalog tettük meg az utat a csacsik között haladva. Miért is tettük meg ezt az utat a városból  a kikötőbe? Mert mentünk vulkánnézőbe Palea- és Nea Kamenibe, ez a vulkán neve.

A képen a távolban a Nea kameni.

Fira kikötőjéből indulnak a hajók Palea és Nea Kameni éjfekete színű pattintott kő alakját idéző különböző nagyságú lávatömbjei felé. Ezeknek a feketén csillogó lávahegyeknek a körbe hajókázása során képet alkothattam magamnak a szigetet hajdan elpusztító vulkáni robanásról. A szinte pokolbéli táj nagyon különleges és furcsa látvány volt. Ezeken még nem telepszik meg a növényzet most sem. A kisebb nagyobb földmozgások apróbb szigetecskék keletkezése az öbölben, majd azok eltűnése figyelmeztet arra, hogy valahol a mélyben félelmetes erők munkálnak ma is. Ugyanis ezen a ponton ütközik egymásnak az afrikai és az európai kontinentális tábla.

Ennek a geológiai mozgásnak a hatására remeg meg a föld, és lép működésbe a vulkán.

Voltam lent a kráterben. Ez nem a turistáknak kijelölt útvonal volt, de épp ezért nagy élmény volt. Innen lentről hoztam sok követ, ami megnehezítette a mászást. Saját tapasztaltból megtudtam, hogy kissé kockázatos volt. Nem igazán lefelé, de már akkor észre vettem, hogy lépni sem kellett. Görögtek alattam a kövek, csúsztam lefelé.  Ez a visszaútban, a felfelé mászásnál nagy probléma volt. Mindig visszacsurgott alattam a kő. Volt hogy tekintgettem felfelé. Ki van fent, aki látható, hogy segítségemre lehessen, ha szükséges. Bezzeg mikor Firából néztem a Nea Kamenit távcsővel, egyszer csak sok sok ember tűnt fel a vulkán körül. Éppen felérhettek a partról a vulkán peremére a kirándulók. Ekkor hangzott el "ott egy halom ember" mondásom. Most hiába kerestem embereket, elment már mindeki, mert körbejárták, és mentek másfelé. Én meg lent gyűjtögettem a köveket. Nagy türelemmel és sokszori visszacsúszással és a mászás újrakezdésével lassan, lassan sikerült a kráter szélét elérnem. A könyököm, a térdeim véresek lettek. A kövek lezúzták. Hát kellemesen elfáradtam. Másnap a kék-zöld foltok,a sebek sajogtak, de jóleső érzés volt az előző napra gondolni. Csodás kénkristály telepek is voltak ott. Szúrós szagukkal ingerelték a légzőszerveim, köhécseltem is miattuk eleget.  Hoztam haza is kövekre lerakódott kénkristály képződményekből. Nagyon szépek voltak egy ideig. Aztán szétporladtak.

  Majd Nea Kameniből megérkezve felfelé a kényelmesebb és izgalmasabb közlekedési lehetőséggel éltünk. A „szamárvasutat” választva szamaragoltunk egyet. Az irányt, a sebességet, a megállókat teljesen szubjektíven választotta meg füles barátom. Volt hogy kedve szerint állt egy darabig, majd elindult a cél felé. Természetesen az ütközés sem kizárható ilyen esetben egy másik egyeddel. Ami be is következett az egyik utassal. Nagy nevetések és sikoltások, vidám hangulat töltötte be a kanyargós és meredek, nagyon forgalmas kikötői utat. Látótávolságban volt egy drótkötélpálya is, amit szintén a kikötő megközelítésére építettek. A libegő ebben az esetben kevésbé érdekes, így mellőztetett.