Portsmouth
Ezen a négy képen látható, hol lakott Ákos és Kati. Nagyon szép utcában és egy kívül belül klassz házban.
Itt lakott Ákos
A kerítés ívéből látható, hogy a kerítés egy másik utcában folytatódik,mert saroktelken áll a ház.
Az utca szemközti házai
Ez a bejárat, kovácsoltvas kapuval, amely nagyon szép, és a kerítés sövény.
Pont szemben is hasonló tornyos ház van
Szemközt a „mi” házunkkal van egy ugyanolyan tornyos épület, amiből egy kicsi látható is, talán valamivel díszesebb.
A sövénykerítés mögött templom.
A szomszédságban egy szép templom volt. Ákosék a belváros egyik legszebb helyén laktak.
Az V.századtól lakott. Már 16.században királyi kikötő volt., igazi fejlődése a 19. századra esik. A dokkok ma több száz holdnyi területet foglalnak el. Lakóinak száma negyed milliónál is több. A II. világháborúban súlyos bombatámadások érték. De még így is sok régi tengerészeti emléke van. A Szögletes-torony, - mely még VII. Henrik idejében épült –őrzi I. Károly emlékét 1623-ban mikor a király a városon keresztül tért haza külföldről. A Royal Dockyard-ot VIII. Henrik kezdte építtetni a partot védő általános erődítményrendszer részeként A tengerben érdekes építmények sorakoznak 4db egymáshoz rézsútosan, a parttól egyre távolodva. Olyanok, mint itt Komáromban a Duna híd lábazata. Ovális és persze jóval nagyobb. Falában lőrések vannak, épületet is látni rajta. Tengeri ütközetben hadi célokra használták, vagy még ma is lehet, hogy aktív lehetne, ha kellene. Sok Nelson –relikvia is. Az igazi látnivaló Nelson nevéhez kapcsolódik. Innen indult el 1805. szept.14-én a VICTORY nevű hajójával. Sírtak megáldották őt. Sok hőse volt Angliának, de egy sem akadt, akit ennyire szerettek volna. Az év okt.24-én életét vesztette Trafalgárnál, halálos sebet kapott, fertőzésben meghalt. A hajó mellett múzeumok vannak. A város szülötte Charles Dickens.
A torony
Van egy modern kilátója, a Spinnaker Tower. Hát innen a magasból gyönyörködtem . Felmentünk késő délután, de még világosban, és ott maradtunk a teljes besötétedésig, hát még gyönyörűbb volt a látvány.
És végül mi Hárman |